Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az ellenőrzés célja a citrusféléknél a penészes, romlóhibás, esetleg fagyott, nem megfelelő létartalmú gyümölcsök, az érlelés során bekövetkező etilén perzseltség, az avokádónál az éretlen vagy túlérett, romlóhibás gyümölcsök, a banánnál pedig a túlérett vagy az érlelés során elkövetett hibák miatt ízetlen, zöld gyümölcsök kiszűrése.
Kiemelten ellenőrzi a déligyümölcsök minőségét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), elsősorban a citrusféléket (mandarin, narancs, grépfrút), az avokádót és az egzotikus gyümölcsöket (mangó, ananász) vizsgálja - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.
A Nébih közleménye szerint Magyarországon évente átlagosan közel 12 kilogramm déligyümölcsöt fogyasztanak, szezonjuk szeptember végétől március közepéig tart. Mivel a déligyümölcsök minősége a szezon kezdeti szakaszában nem mindig kielégítő, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elrendelte e termékek minőségének kiemelt ellenőrzését.
A miniszteri utasítás értelmében a szabvány szerinti valamennyi minőségi paramétert vizsgálni kell. Az ellenőrzés célja a citrusféléknél a penészes, romlóhibás, esetleg fagyott, nem megfelelő létartalmú gyümölcsök, az érlelés során bekövetkező etilén perzseltség, az avokádónál az éretlen vagy túlérett, romlóhibás gyümölcsök, a banánnál pedig a túlérett vagy az érlelés során elkövetett hibák miatt ízetlen, zöld gyümölcsök kiszűrése.
Csak a nem megfelelő minőségű termékek árupiacról történő kivonásával és a helyes forgalmazói magatartással (folyamatos áruleválogatás, megfelelő tárolási körülmények és nyomonkövethetőség) érhető el, hogy a vásárlók jó minőségű és élelmiszer-biztonsági szempontból kifogástalan termékekkel találkozzanak a boltok polcain - írja közleményében a Nébih.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A politikai haszonszerzést szolgáló, észszerűtlen beavatkozások sorába illik a készpénzfizetés alkotmányos joga. A szabályok ráadásul néhol nem is egyértelműek, és komoly versenyhátrányt okozhatnak a magyar piaci szereplőknek.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.