Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Minden ötödik vizsgázó megbukik a MÁV-csoport időszakos beszámoló vizsgáján.
Minden ötödik vizsgázó megbukik a MÁV-csoport időszakos beszámolóra kötelezett 25 ezer dolgozója közül – írta hétfői számában a Népszabadság. A vasúttársaság közlése szerint a vonatok biztosan nem állnak meg, a sikertelen vizsga miatt eredeti munkakörükben nem foglalkoztatható munkatársak átmeneti hiányát minden esetben kezelik.
A fejlesztési tárca rendeletében előírt, három évig érvényes alapvizsgákat a MÁV-nál 74 munkakörben 13 ezer, a MÁV Start Zrt.-nél 63 területen 12 ezer dolgozónak kell letennie. A hivatalos bukási arány 19,12 százalék.
A Népszabadság pontosan meg nem nevezett vasutasok leveleire hivatkozva azt írta: a sikeres vizsgák aránya egyes területeken kirívóan alacsony. A forgalmi szolgálattevőknél (hogy ez a munkakör mit jelent, annak szélesebb körű leírását ide kattintva elolvashatja, bár ebből sem lesz teljesen egyértelmű) megesik, hogy a vizsgázóknak csak 30-40 százaléka éri el a 75 százalékos minimumszintet.
A lap arról is ír, hogy a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit (KTI) Kft. Vasúti Vizsgaközpontjának adatai szerint a vizsgákon, ha nem is mindig elsőre, de végül is a vasutasoknak a 90-95 százaléka megfelel. A Népszabadság úgy tudja: miközben a bukási arány folyamatosan javul, 14,5 ezer vizsgázóból eddig két olyan vasutas volt, akinek a két javító, majd a két soron kívüli vizsga, sőt a megismételt alapvizsga sem sikerült.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.