Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint vagy elbocsátásokra, vagy jelentős bércsökkentésre lehet számítani a köztisztviselői és közalkalmazotti szférában.
Tekintettel arra, hogy a köztisztviselői és közalkalmazotti szférában a bérköltség a legnagyobb, ahhoz, hogy ezermilliárdos tételben lehessen ebből állami bevétel, az több százezer ember esetében jelenthet akár húszszázalékos jövedelemcsökkenést – közölte Varju László, az ellenzéki párt színeiben politizáló független országgyűlési képviselő.
Arra reagált, hogy a Fidesz alelnöke, Kósa Lajos a TV2 Mokka című műsorában a bankok elszámoltatása mellett a következő időszak másik fontos feladatának a bürokrácia csökkentését nevezte.
A DK tanulságosnak tartja a Fidesz alelnökének véleményét, mert 2010 óta jelentősen nőtt a bürokrácia, az állami alkalmazottak száma. Az ellenzéki párt arra szólítja fel a kormányt, hozza végre nyilvánosságra "a készülő megszorító csomag" minden részletét – olvasható a közleményben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.