Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Lecseréli jegyértékesítő rendszerét a MÁV, a jegyek teljesen újak lesznek, a kalauzok pedig vadonatúj jegykiadó-készülékeket kapnak – közölte a Népszabadság. A lap szerint a csaknem egymilliárdos átállás már meg is kezdődött, ezért tapasztalhatták azt az utasok több vonalon is, hogy a kalauzok tollal töltik ki a menetjegyeket.
Egymilliárd forintos átállás kezdődött a MÁV-nál, amely lecseréli a jegyértékesítő rendszerét – írta a Népszabadság.
A vasúttársaság a lap kérdésére azt közölte, az új jegyrendszert fokozatosan, 2015 közepéig vezetik be. Az átálláshoz szükséges eszközök szállítóit közbeszerzéssel választották ki, a kalauzokhoz kerülő 1620 elektronikus kézi számítógépet például a T-Systems Magyarország Zrt.-től vásárolták 705 millió forintért. A jegyek kiadására szolgáló ugyanennyi nyomtatót a Nádor Rendszerház Kft. szállítja 250 millió forintért.
Az új szolgáltatások bevezetését ígérő szoftver egyes részeit már tesztelik, míg a később szolgálatba álló elemek fejlesztése folyamatban van. A bevezetést követően az utasok okostelefonnal is megválthatják majd menetjegyüket, átalakul az internetes jegykiadás, és az otthon kinyomtatott jegyek használatának lehetőségei is bővülni fognak. A vonatokon ugyanakkor egyszerűsödik a jegyellenőrzés, és a kalauzoknál bankkártyával is lehet majd fizetni.
A vonattal utazók a jegyárusítási reformból egyelőre keveset érzékelnek – tette hozzá a lap. Több utas is jelezte viszont a lapnak, hogy a jegyvizsgálók számos vonaton golyóstollal töltik ki a menetjegyeket.
A társaságnál közölték, a jegyértékesítés területén zajló technológiaváltás keretében újfajta jegypapírt vezetnek be, a nyomdai úton kialakított biztonsági elemeket tartalmazó papír néhány nappal ezelőtti megérkezéséig pedig előfordulhatott, hogy egy-egy kalauz a tartalék jegykészletet használta, ennek a lapjaira pedig valóban kézzel vezetik fel az utazási adatokat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.