Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Ki kell adnia a Nemzeti Földalapkezelőnek (NFA) az adatokat arról, hogy ki mekkora földet kapott az államtól, és milyen ellenszolgáltatást kötöttek ki a földhasználatért cserébe – írta a Blikk, amelynek egyik munkatársa indított pert az adatokért, amelyet most első fokon meg is nyert.
Pert nyert első fokon az NFA ellen a Blikk, amely szerint a földalapkezelőnek így közzé kell tennie, hogy kik használhatják pályázat nélkül az állami földeket. A lap szerint a Fővárosi Törvényszék első fokon minden ponton a lap újságírójának adott igazat, és kötelezte az állami szervet, hogy adja ki a kért adatokat.
Tavaly, szintén egy peren keresztül annyit lehetett megtudni, hogy ki hány földdarabot kapott művelésre – idézte fel a beszámoló. Egy év végi törvénymódosításnak köszönhetően azonban bekerült a közérdekből nyilvános adatok körébe a földterület nagysága is, ezért már azt is lehet tudni, hogy ki mekkora területű birtokot kapott az államtól.
A mostani ítélet szerint azt is ki kell adni továbbá az NFA-nak, hogy mekkora ellenszolgáltatást kötöttek ki a földhasználatért cserébe – tette hozzá a Blikk. Nem vezethet az adatkiadás megtagadásához, hogy az adatmennyiség nagy terjedelmű és egy összesített országos listát jelent – mondta ki nem jogerős ítéletében a bíróság, elutasítva az NFA védekezését, amely arra hivatkozott, hogy adatkérésünk gazdálkodásának, számlaszintű, tételes ellenőrzésére irányul.
A lap felidézte, körülbelül 30 ezer hektárnyi olyan állami földterület van, amelyre vagy nem írt ki pályázatot az NFA, vagy nem hirdetett győztest. Mivel a földet művelni kell, ezeket a területeket minden évben megbízási szerződéssel adják ki gazdáknak vagy cégeknek.
A földhasználók nem csak a művelésből gyarapodhatnak, hanem a hektáronkénti 70-100 ezer forintnyi területalapú támogatásból, vagyis egy évben összesen közel hárommilliárd forint közpénzt is bezsebelhetnek az érintettek. A tavaly megszerzett listán a lap megfogalmazása szerint "számos oligarcha, politikusrokon szerepelt" közvetlenül vagy cégen keresztül.
Az Orbán Viktor bizalmasának tartott Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester például cége révén négy földdarabot kapott Alcsútdobozon az NFA-tól – írta a Blikk. A lap hét kormánypárti képviselőt is talált a listán, köztük egy államtitkárt is, akik cégeken, házastársakon keresztül vagy akár közvetlenül jutottak állami földekhez.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.