Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Differenciált megközelítést igényelnek a multinacionális vállalatok gazdaságpolitikai és társadalmi szempontból, teljesen más szerepet játszanak ágazatonként – mondta Chikán Attila egyetemi tanár, a Versenyképesség Kutató Központ igazgatója a Világgazdaság által rendezett Multicégek Magyarországon: hoztak, láttak, vittek? című konferencián.
A gazdaság egészében az együttélésről van szó, egymás nélkül nem megy – mondta Chikán Attila előadásában a kis- és középvállalkozások és a multinacionális vállalatok viszonyáról.
A multinacionális vállalatok megjelenése együtt jár a globalizációval, jelenlétük növeli az ország versenyképességét és megváltoztatja a gazdaságszerkezetet, versenyviszonyokat – tette hozzá.
Kitért arra, hogy a külföldi tőkebefektetés volumene és a versenyképesség között egyértelműen pozitív korreláció van, de a szórás nagyon erős. Hozzátette, Magyarország előbbre tart tőkebefektetés szempontjából, mint amilyen az általános versenyképességi helyzete, ami azt jelenti, hogy nem jól használjuk a külföldi tőkebefektetéseket a versenyképesség szempontjából.
Chikán Attila az első Orbán-kormány gazdasági minisztere volt 1998 júliusától 1999 legvégéig.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.