Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Hivatalosan is elismerte Hszi Csin Ping kínai elnök, hogy lassul Kína gazdasági növekedése. De a kisebb fordulatszám még mindig stabil 7 százalékos bővülést eredményez.
A kínai gazdaságot fenyegető kockázatok "nem olyan ijesztőek", és a kormány biztos abban, hogy el tudja hárítani a veszélyeket, mindazonáltal a kínai gazdaság kisebb, de stabilabb sebességbe kapcsol - jelentette ki a kínai elnök az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcsértekezletére Pekingbe érkezett ázsiai gazdasági vezetőknek vasárnap tartott előadásában.
Bár a kínai gazdaság már csak évi 7 százalékkal növekszik, ezzel még mindig a világ élvonalában van - tette hozzá Hszi Csin Ping.
A kínai gazdaság visszavált egy lassabb, de stabilabb ütembe, ami az "új norma" lesz - mondta. Azt ecsetelte, hogy milyen nagy előnyökkel jár a világnak a kínai gazdasági fejlődés. Kína külföldi befektetései meghaladják majd az 1,25 billió dollárt a következő 10 évben, miközben az ország több mint 10 billió dollár értékű árut fog importálni, és a következő öt évben több mint 500 millió turistája utazik külföldre - jelentette ki.
Az APEC-csúcs hétfőn kezdődik Pekingben.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.