Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nem menti fel tisztségéből Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét Varga Mihály – a nemzetgazdasági miniszter ezt a Magyar Rádió 180 perc című műsorában jelentette ki hétfőn.
Nem hajlandó felmenteni tisztségéből az Amerikából korrupciós gyanú miatt kitiltott adóhatósági elnököt, Vida Ildikót Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter – mondta el a rádióműsorban. Azt mondta, hogy a NAV-elnököt valaki anélkül vádolta meg, hogy bármivel bizonyítaná a vádakat. Ebben a helyzetben akkor járna el a legrosszabbul, ha felmentené a NAV vezetőjét; "nem fogom ezt megtenni" – tette hozzá.
Vida Ildikó a múlt szerdán a Magyar Nemzetnek adott interjúban ismerte el, hogy ő is azok között a magyar személyek között van, akiktől az Egyesült Államok megtagadja ezentúl a beutazást, mégpedig korrupciós érintettségre hivatkozva.
Varga Mihály szerint a kitiltás csupán ürügy, nem erről szól az ügy, "politikai szál van". Ezért továbbra is azt várják az amerikai hatóságoktól, hogy tájékoztassák a kitiltás indokairól a kormányt. Hozzátette, hogy Polt Péter legfőbb ügyész már kezdeményezte az amerikaiaknál a bizonyítékaik átadását, ám ez a máig nem történt meg.
"Mondja meg valaki, hogy mi a baj a NAV elnökével" – fogalmazott a politikus. Varga Mihály az M1 Ma Reggel című műsorában azt mondta, hogy mindenkit, így Vida Ildikót is megilleti az ártatlanság vélelme. Nevezzék meg azt az ügyet, ami alapján a NAV elnökét kitiltották, ha megnevezik azonnal vizsgálatot indítanak – mondta Varga Mihály.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.