Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A banki ügyfelek egy szűk körének lesz csak arra lehetősége, hogy ne éljen a forintosítással – közölte a nemzetgazdasági miniszter.
Varga Mihály szerint feltételei lesznek annak, hogy valaki megtartsa devizahitelét, és ne éljen a forintosítással, szavai szerint a banki ügyfelek egy szűk körének lesz csak erre lehetősége. A nemzetgazdasági miniszter hétfőn újságíróknak azt mondta, hogy a devizahitelek forintosítását előíró törvény kihirdetése után 30 nap áll majd azok rendelkezésére, akik nem szeretnék hogy devizában jegyzett jelzáloghitelüket forintra váltsák, hogy ezt jelezzék.
A miniszter utalt a 2011 óta érvényben levő szigorúbb devizaalapú jelzáloghitelezési szabályokra, amelyek például előírják, hogy állandó devizajövedelemmel kell rendelkezni ilyen hitelek felvételéhez.
Varga Mihály szerint a kormány csütörtökig elvégzi a végső simításokat a törvényjavaslaton, amelyet pénteken nyújtanak be a parlamentnek. A nemzetgazdasági miniszter szerint a banki ügyfelek döntő többsége a forintosítás mellett dönt majd.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.