Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Több szabálytalanságot talált a számvevőszék Székely László hivatalának gazdálkodásában. Előfordult például, hogy az ombudsmani intézmény annak ellenére nem folytatta le a közbeszerzési eljárást, hogy az a szolgáltatások becsült értéke alapján meghaladta a közbeszerzési értékhatárt.
Több szabálytalanságot tárt fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának (AJBH) ellenőrzésénél, az ombudsmani hivatal az ÁSZ szerint megsértette a számviteli, illetve a közbeszerzési törvényt, nem megfelelően működtette a gazdálkodási jogkörökkel összefüggő belső kontrollokat, a székházként használt ingatlan jogi helyzetét pedig az ellenőrzés lezárásáig nem rendezték.
Az ÁSZ keddi közleményében azt írta: az ombudsmani hivatal ellenőrzése a 2011-2013 közötti időszakra terjedt ki, és az AJBH, illetve jogelődje, az Országgyűlési Biztosok Hivatalának pénzügyi és vagyongazdálkodási tevékenységét, valamint a szervezet átalakulását értékelte.
Az ÁSZ összegző megállapítása szerint hiányos volt az ombudsmani intézmény közfeladat-ellátására vonatkozó kontrolljainak kialakítása az ellenőrzött időszakban.
Az ÁSZ megállapította, hogy az ombudsmani intézmény a belső kontrollokat 2011-ben és 2013-ban nem megfelelően működtette, és azok 2012-ben sem feleltek meg teljes körűen a jogszabályokban és belső szabályzatokban foglaltaknak.
Mint írták, rendszerhibaként jelentkezett, hogy a teljesítés igazolását végzőket a kötelezettségvállalók – néhány kivételtől eltekintve – egyik évben sem jelölték ki írásban. Előfordult, hogy annak ellenére nem folytatták le a közbeszerzési eljárást, hogy az a szolgáltatások becsült értéke alapján meghaladta a közbeszerzési értékhatárt, amellyel megsértették a közbeszerzési törvényt – tették hozzá.
Az ÁSZ szerint "a kötelezettségvállalással terhelt előirányzat-maradvány megállapítása és kimutatása 2011-ben és 2012-ben nem felelt meg, 2013-ban pedig nem teljes körűen felelt meg a jogszabályi előírásoknak és belső szabályzatoknak". Az intézmény ezzel kapcsolatban megsértette a számviteli törvényt és az államháztartás rendjéről szóló jogszabályokat, emiatt az ÁSZ a 2013. évi zárszámadás ellenőrzéséről szóló jelentésében az AJBH beszámolóját elutasító záradékkal látta el.
Arra is felhívta a figyelmet a számvevőszék, hogy "a székházként használt ingatlan jogi helyzetének rendezéséről a vagyonkezelési szerződés felülvizsgálata során és az ellenőrzés lezárásáig sem született megállapodás az MNV Zrt. és az AJBH között".
Az ÁSZ szerint az intézmény pénzügyi helyzete a likviditási mutatók alapján stabil volt, vagyongazdálkodási tevékenységének szabályozottsága, vagyonnyilvántartásának vezetése pedig megfelelt a jogszabályi előírásoknak.
A számvevőszék az alapvető jogok biztosának három, míg az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala főtitkárának négy javaslatot fogalmazott meg, amelyekre intézkedési tervet kell készíteniük.
Ombudsmani hivatal: Az ÁSZ szerint az intézmény takarékos
Az elmúlt közel húsz évben az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, illetve a jogelőd Országgyűlési Biztos Hivatala gazdálkodása alapvetően megfelelt a jogszerűség követelményének – reagált kedden közleményben az ÁSZ-jelentésre Székely László hivatala. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) korábbi ellenőrzései azt is megállapították, hogy az intézmény kifejezetten takarékosan gazdálkodik. Az ÁSZ jelentése azt is rögzítette, hogy az ombudsmani hivatal átalakításával a feladatellátás hatékonyabbá, a gazdálkodás szabályozottabbá és átláthatóbbá vált – írták.
A hivatal működésének, gazdálkodásának és feladatellátásának ellenőrzéséről szóló legutóbbi számvevőszéki jelentés feltárt ugyan egyes hiányosságokat a közbeszerzési eljárásban, ezek a megállapítások azonban az intézmény 2012. január 1. előtti átalakulását megelőző időszakra vonatkoztak.
Az AJBH egyetért azzal a megállapítással is, hogy a székházaként használt ingatlan jogi helyzete rendezetlen, ami azonban nem róható fel a hivatalnak. Az ombudsmanok hosszú idő óta javasolták – a szükséges garanciák mellett – a vagyonkezelői szerződés megkötését, de figyelemmel kellett lenniük arra, hogy az államháztartásról szóló törvény értelmében az ingatlan működtetésére az intézmény csak akkora mértékben vállalhat kötelezettséget, amekkorára az éves költségvetése fedezetet nyújt. A jelen állapot megnyugtató rendezése érdekében a Hivatal ismételten tárgyalásokat kezdeményezett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel.
Az ÁSZ egy korábbi jelentésében elutasító záradékkal látta el az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának 2013. évi költségvetési beszámolóját. A 2013. évi zárszámadási törvény tegnapi elfogadásával azonban egyértelművé vált, hogy a hivatal a gazdálkodásról szóló beszámolójában jogszerűen tüntette fel kötelezettségvállalással lekötött összegként a székházának felújítására, illetve intézményi beruházásként felhasználni kívánt előirányzat-maradványt.
Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala a jelentés kézhezvételét követően megerősítette a belső kontrollmechanizmusokat és meghozta mindazokat a további kiegészítő intézkedéseket, amelyeket az Állami Számvevőszék a jogszerű működés maradéktalan biztosítása érdekében javasolt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.