Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Ismét tárgyalóasztalhoz ülnek csütörtökön az üzletek vasárnapi és munkaszüneti napokon való zárva tartását előíró törvénytervezetben érintett felek – írta a Napi Gazdaság a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkárságának tájékoztatása alapján.
Újabb tárgyaláson próbálják közelíteni álláspontjaikat ma az érintett felek az üzletek vasárnapi zárva tartását előírő törvényjavaslattal kapcsolatban – közölte a Napi Gazdaság.
A lap szerint továbbra is maradhatna az aranyvasárnapi nyitva tartás, legalábbis Glattfelder Béla, az NGM államtitkára azt mondta a beszámoló szerint, érdemes szem előtt tartani a hazánkban kialakult kereskedelmi hagyományokat, esetleg biztosítva ezek továbbélési lehetőségét.
Erre említette aktuális példaként a karácsonyhoz kötődő ezüst- és aranyvasárnapokat, amikor lényegében az összes kereskedelmi egység nyitva tart, biztosítva ezzel a lehető legjobb szolgáltatást a vásárlóknak.
A Napi Gazdaság felidézte, hogy a vasárnapi zárva tartásról szóló KDNP-s törvényjavaslatot az első tárgyaláson az érintettek nagy többsége ellenezte. A tervezetet az Országgyűlés gazdasági bizottsága november 18-án tárgysorozatba vette, és ha a parlament is megszavazza, a jogszabály március 15-én léphet hatályba.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.