Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Ukrajna államadóssága 72,9 milliárd dollár volt október végén, csaknem kétszerese az egy évvel korábbinak - közölte az ország pénzügyminisztériuma.
A minisztérium adatai szerint a küladósság 39,8 milliárd dollárt tett ki, ami a teljes adósság 54,6 százaléka, míg a belső adósság 33,1 milliárd dollár volt, a teljes tartozás 45,4 százaléka.
Tavaly októberben Ukrajna államadóssága 38,6 milliárd dollár volt.
A pénzügyminisztériumi jelentésből az nem derült ki, hogy mekkora az államadósság aránya a hazai össztermékhez (GDP) képest. Közel másfél hónapja azonban Olekszandr Slapak pénzügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy Ukrajna GDP-hez mért államadóssága veszélyes és igen kockázatos szint közelében áll.
Olekszandr Slapak akkor azt mondta, hogy "a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított államadósság gyakorlatilag elérte a 60 százalékot, azt a szintet, ami már igen kockázatos és veszélyes Ukrajnának".
A pénzügyminiszter bejelentette: "a jegybankkal közösen olyan tervet dolgoznak ki, hogy jövőre ne emelkedjen tovább az államadósság, mert annak törlesztése már rendkívül fájdalmas lenne".
A múlt év végén a GDP-arányos ukrán államadósság 41,03 százalék, 1997-2013 között átlagosan 33,22 százalék volt.
A GDP-hez mért legmagasabb ukrán államadósság 1999-ben volt, 61 százalékkal, a legalacsonyabb pedig 2007-ben, 12,30 százalékkal.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az új trükkel még a szemfülesebbek is belesétálhatnak a csalók csapdájába.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.