Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Előbb hátrahagyott naplójában, majd részletes vallomásában fedett fel milliárdos áfacsalási ügyet egy nagymegyeri vállalkozó, aki maga is része volt az áfacsaló cégláncnak, és hónapokig bujkált a bűnszervezet elől – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.
Az áfacsalás-sorozat irányítói 2009 és 2012 között sok ezer tonna gabonát utaztattak egy több gazdasági társaságból álló szlovák-magyar cégláncolaton keresztül – közölte a NAV. A cégláncolat az áfa-visszaigénylés révén, forintban számolva, milliárdos kárt okozhatott a szlovák és a magyar állami költségvetésnek.
A nagymegyeri vállalkozó, D. Zoltán cége is érintett volt a Magyarország és Szlovákia közötti csalássorozatban, de a férfi idén elhatározta, hogy kilép az áfacsaló körből.
A bűnszervezet irányítóitól való félelmében februárban eltűnt, és hátrahagyott naplójában beszámolt az ügy részleteiről. Felesége talált rá a két nyelven, kézzel írt füzetre, amelyet aztán eljuttatott a hatóságoknak. Ennek alapján a NAV pénzügyi nyomozói nyomozást indítottak költségvetési csalás gyanúja miatt – állt a közleményben.
Egészen novemberig nem lehetett tudni, hogy a vállalkozó életben van-e, de a napokban jelentkezett a NAV pénzügyi nyomozóinál, és részletes vallomást tett, további érdemi információkkal szolgálva az általa leírtakkal kapcsolatban. A nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folyik.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.
Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.