Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Több ponton is módosítana az országgyűlési képviselők juttatásainak szabályain a parlament igazságügyi bizottsága. A testület egyebek mellett azt javasolja, hogy a képviselőknek járó üzemanyagkártyából jegyet, bérletet és autópálya-matricát is lehessen venni, továbbá lehetővé tennék, hogy bármekkora lakást bérelhessenek a politikusoknak - az erre fordítható összeg emelése nélkül.
A KDNP-s Rubovszky György vezette igazságügyi bizottság kedden nyújtotta be a Háznak a Országgyűlésről szóló törvény módosítására vonatkozó javaslatát.
Ebben lehetővé tennék, hogy az üzemanyagkártyával ne csak üzemanyagot, hanem autópálya-matricát, helyközi tömegközlekedési jegyet és bérletet, helyi bérletet, valamint parkolási bérletet is lehessen vásárolni. Az üzemanyagkártyával felhasználható összeg azonban nem változna.
A javaslatot azzal indokolta a testület, hogy az összes képviselő "a legteljesebb körben, illetve az utazási szokásaihoz, szükségleteihez igazodva" használhassa az üzemanyagkártyáját.
Változhatnak az ingatlanbérlés szabályai is. Az országgyűlési törvény jelenleg azt mondja ki, hogy a képviselő tiszteletdíja 25 százalékának erejéig budapesti lakást vagy házat bérelhet, ha közjogi tisztségéhez kapcsolódóan nem jogosult lakáshasználatra vagy -támogatásra, illetve ha ő vagy a vele közös háztartásban élő hozzátartozója nem rendelkezik saját lakóingatlannal a fővárosban.
A képviselői megbízatáshoz kapcsolódóan, az Országgyűlés Hivatala által biztosított ingatlan legalább 35, de legfeljebb 50 négyzetméteres lehet. Az igazságügyi bizottság ezt, a bérelt lakás méretére vonatkozó korlátozást helyezné hatályon kívül, mert a testület szerint ez "a pénzügyi korlát mellett szükségtelen". Az ingatlanbérlésre fordítható összeg mértéke nem változna.
Ha a parlament elfogadja az előterjesztést, lehetőség lesz arra is, hogy az országgyűlési képviselő által bérelhető irodahelyiségek esetében akkor sem kell átminősíttetni az adott ingatlant, ha az eredeti rendeltetése szerint az nem irodának minősül.
Ezt azzal magyarázzák, hogy a képviselők minden szempontot - köztük "a választópolgárok általi megközelíthetőséget" - figyelembe véve a képviselői munka ellátásához szükséges legmegfelelőbb helyen dolgozhassanak. Újdonság az is, hogy a térségi fejlesztési tanácsban betöltött tagsági megbízatás, elnöki, alelnöki tisztség ezentúl nem lenne összeférhetetlen a képviselőséggel.
A törvénymódosítás a kihirdetését követő napon léphet hatályba, kivétel az üzemanyagkártyás szabályozás, amely 2015. január 1-jén.
Az igazságügyi bizottság előterjesztésének általános indoklásában az a célkitűzés olvasható, hogy a parlament alakuló ülése óta felhalmozott tapasztalatok alapján ésszerűbbé tegyék a képviselők juttatásainak szabályozását - "az erre a célra fordítandó költségvetési támogatás emelése nélkül" -, hogy az országgyűlési képviselők megfelelő körülmények között láthassák el megbízatásukat.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.