Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az orosz gázipari nagyvállalat, a Gazprom hétfőn beleegyezett, hogy megveszi összes európai partnerének részesedését a leállított Déli Áramlat gázvezeték projektben.
A South Stream Transpor holdingvállalatban 20 százalékos részesedése volt az olasz Eni vállalatnak, 15 százalékos tulajdonjoga a német BASF vállalathoz tartozó Wintershallnak és 15 százaléka a francia EDF-nek. A fennmaradó 50 százalékos tulajdonrész eddig is a Gazpromé volt.
A BASF és az EDF is megerősítette, hogy átadják részesedésüket a Gazpromnak, de nem hozták nyilvánosságra a tranzakció pontos összegét. Mindkét vállalat szerint a vételár fedezi eddigi költségeiket, kárpótolja őket befektetéseikért.
Vlagyimir Putyin orosz elnök december elején Törökországban jelentette be, hogy Oroszország a jelenlegi körülmények között, az Európai Unió ellenkezése miatt nem tudja megkezdeni a Déli Áramlat tervének megvalósítását. Ugyanennek a látogatásnak a keretében az orosz elnök Törökországot nevezte meg mint partnert egy alternatív gázvezeték építéséhez.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.