Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Növeli Görögország hitelképességi kockázatait, hogy a görög parlament nem tudott új államfőt választani, és ezért előre hozott parlamenti választásokat kell tartani – derül ki a Fitch Ratings helyzetértékeléséből.
A nemzetközi hitelminősítő szerint a hivatalos hitelezőkkel folytatott tárgyalások jó eséllyel a választások utáni időszakig leállnak, és addig nem várható az sem, hogy Görögország előtt ismét megnyíljanak a külső tőkepiacok. Ráadásul a január végére valószínűsíthető választások után is még hónapokig jelentős politikai és gazdaságpolitikai bizonytalanságok terhelhetik majd a görög gazdaságot.
A Fitch elemzői szerint a politikai kockázat kétféle módon is megterhelheti Görögország szuverén adósprofilját. Az egyik az, ha tartós patthelyzet alakul ki Görögország és a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság és az eurójegybank között, miközben a nemzetközi tőkepiacok is zárva maradnak az ország előtt. Ebben az esetben a görög kormány pénzügyi helyzete már nyárra feszültté válhat ugyanis, még akkor is, ha a költségvetést egyébként sikerülne szoros ellenőrzés alatt tartani.
A másik fő kockázat a hitelminősítő szerint az, hogy kiújul a tőkemenekítés a görög bankrendszerből, és ez a szélesebb értelemben vett görög reálgazdaságot is nyomás alá helyezi.
A Fitch elemzői szerint van lehetőség a kompromisszumra a trojka és az új görög kormány között, akkor is, ha a választások után az esélyesnek tartott Sziriza párt vezetésével alakul meg az új kormány.
A Sziriza vezetője, Alekszisz Ciprasz az utóbbi években folyamatosan enyhíti pártja alapállását, és hitet tett az elsődleges államháztartási többlet fenntartása, valamint az IMF-fel és a magánhitelezőkkel szembeni görög kötelezettségek teljesítése mellett.
Ha azonban a Sziriza vezetésével alakul kormány Görögországban, akkor a legnagyobb valószínűséggel teljesen leállna privatizációs program, a közszféra bérköltsége várhatóan növekedne, és általánosságban is emelkednének a költségvetési kockázatok – jósolták keddi helyzetértékelésükben a Fitch Ratings londoni elemzői.
Franciaország lenne a következő?
Más nagy londoni házak szerint a görögországi belpolitikai válság pénzügyi járványkockázatot jelent az euróövezet gyengébb lábakon álló központi gazdaságaira is.
Az Eurasia Group politikai-gazdasági kockázatelemző csoport londoni szakértői szerint a kiújuló piaci bizonytalanságoktól nem elsősorban az euróövezet déli perifériája, hanem Franciaország és Olaszország lesz a legsebezhetőbb, ez a két ország hajtotta végre ugyanis a legkevesebb reformot az euróövezeti adósságválság óta.
A ház szerint különösen Franciaország lenne rendkívüli mértékben sebezhető, ha a piaci hangulat a görögországi fejlemények miatt a jövő év elején megfordul.
Az Eurasia Group elemzői szerint Olaszországban ugyan robusztusabb reformok mentek végbe, de ezek is egyelőre csak igen fokozatosan hatnak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.