Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Együtt szerint az Állami Adósságkezelő Központ vezetőjének leváltása szükséges volt, de nem elégséges, vizsgálatot követelnek.
Bár már tavaly kellett volna dönteni róla, mindezidáig nem reagált az NGM az Állami Adósságkezelő Központ vezetője által benyújtott lemondásra, Varga Mihály azonban ma reggel közölte: elfogadta Töröcskei István lemondását.
Az Együtt erre reagálva azt követeli, hogy a kormányzat ellenőrző szervei utólag világítsák át az ÁKK elmúlt évekbeli működését, hogy kiderüljön: milyen szakmai hibákat követett el Töröcskei István, aki a csődbe ment Széchenyi Bank többségi tulajdonosa is volt. A párt szerint a vezető leváltása szükséges volt, de nem elégséges.
"Megdöbbentőnek tartjuk, hogy évekig egy olyan ember vezethette a hazánk államadósságáért felelős közintézményt, aki számos pénzintézet csődjéért tehető felelőssé" – írták közleményükben.
"Nincs okunk ugyanis bízni ebben az emberben. Ahol Töröcskei megjelenik, ott jön a csőd: láttuk ezt a Széchenyi Hitelszövetkezetnél, a Körmendi Takaréknál, és a Széchenyi Banknál is" – olvasható a párt közleményében.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.