Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi helyettes államtitkára vezetheti tovább az Állami Adósságkezelő Központot Töröcskei elfogadott lemondása után – értesült a Napi.hu.
A Napi.hu értesülései szerint valójában már megvan az utód az Állami Adósságkezelő Központ élén, Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi helyettes államtitkára, az Eximbank-csoport volt vezérigazgatója.
Mint arról beszámoltunk: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elfogadta az ÁKK vezetőjének tavaly év végén benyújtott lemondását. Varga a Kossuth rádió 180 perc, illetve az M1 Ma reggel című műsorában hétfő reggel közölte: Töröcskei István már csak az új vezető kinevezéséig látja el feladatát. Az új vezetőről hamarosan megszületik a döntés, "vannak nevek a fejemben" – tette hozzá.
A Napi.hu által megkérdezett pénzügyi szakértők szerint az ÁKK vezetői posztjának "lebegtetése" a nemzetgazdasági tárca korábbi és jelenlegi vezetése közti ellentét egyik megnyilvánulása. A Matolcsy György és Varga Mihály közt kialakult véleménykülönbségre utalhat a Széchenyi Bank csődjének kezelés is – írják.
Az MNB már tavaly áprilisban felszólította Töröcskeit – mint a Széchenyi Bank többségi tulajdonosát – a bank tőkehelyzetének rendezésére, majd még háromszor ugyanígy tettek. A lap úgy tudja, hogy a csőd bejelentését éppen a nemzetgazdasági miniszter akadályozta meg a jegybank ellenében.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.