Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Jelentős támogatásokat kaptak a cukorrépa-termelők a múlt évben, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) 13,7 milliárd forint összegű támogatást fizetett ki számukra 2014-ben - közölte az MVH kedden az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a területalapú támogatáshoz kapcsolódó elkülönített cukortámogatás jogcím alapján az eddigi legmagasabb, 11,7 milliárd forinthoz jutottak a termelők tavaly. A támogatást a 982 kedvezményezett termelő szabadon használhatta fel, a szaktárca ezzel is segíteni kívánta a gazdálkodók versenyképességét.
A nemzeti támogatások között meghirdetett, a cukorrépa-termelők mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásával a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szándéka az volt, hogy erősítse a piaci szereplők közötti szerződéskötési kedvet, valamint megfelelő mennyiségű árualapot biztosítson a magyar cukorgyártó-kapacitáshoz. Így a felek közötti szerződésben rögzített cukorrépa-mennyiség után 354 kedvezményezett részére 438,9 millió forint támogatást fizetett ki az MVH - tartalmazza a tájékoztató.
A tájékoztatás szerint 217 kedvezményezett részére, külön kifizetési kérelmek benyújtása - tehát újabb adminisztratív terhek - nélkül további mintegy 1,545 milliárd forintot fizetett ki az MVH december 31-ig.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Lezárult a nyomozás a parkfenntartási biznisz néven ismert ügyben. Az ügy főszereplője tavaly őszi kihallgatásán elismerte, hogy irreálisan magas összegeket kaptak azokért a kertészeti munkákért, amelyeket különböző önkormányzatoknak végeztek – értesült a HVG.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.