Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Államilag támogatott üdülési csekkek bevezetésével akarja kedvezményessé tenni a belföldi üdülést a szlovák kormány – közölte a pozsonyi Pravda saját információkra hivatkozva szerdán.
Az üdülési támogatást március végén, második hangulatjavító csomagjának részeként mutatja be a szlovák kormány, amely az intézkedéstől az évek óta viszonylag gyengén teljesítő belföldi turizmus fellendülését is reméli – írta a Pravda.
Bár az új rendszerről minimális információ került nyilvánosságra, azt már tudni lehet, hogy a szlovák közlekedésügyi, építési és vidékfejlesztési tárca idegenforgalmi stratégiájában számol az üdülési csekkek valamilyen formájának bevezetésével. A szaktárca a rendszer kiépítésénél a szomszédos országokban, köztük a Magyarországon is sikeresen használt modellekből akar kiindulni.
A lap szerint amennyiben az állami támogatással kedvezményessé tett belföldi üdültetés rendszere és kerete hasonló lesz, mint a három évvel korábban felvázolt modellé, akkor az alkalmazotti viszonyban munkát vállalók számíthatnak az üdülési csekkre, amelynek éves összege valamivel a minimálbér alatt, vagyis 300 euró (megközelítőleg 95 ezer forint) körül lehetne.
A korábban ismertetett elképzelések szerint az üdülési csekk keretösszegének felét a munkavállaló, felét pedig a munkáltató fedezné. Az állami támogatás az lenne, hogy a munkáltató az általa fizetett részt levonhatná az adóalapjából.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.