Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíj célja, hogy életciklusuk lejártával ezekről a berendezésekről a gyártók és a forgalmazók terhére gondoskodjanak – mondta a kormányszóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Azt mondta, a kormány álláspontja egyértelmű ebben a kérdésben.
A kabinet mindig meghallgatja és megvitatja a köztársasági elnök észrevételeit, bár jelen esetben az államfő a parlamenti pártok frakcióvezetőinek címezte a levelét – mondta Kurucz Éva azokkal a kérdésekkel kapcsolatban, hogy Áder János államfő szerint a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatban hibázott a kormány is.
Az Országgyűlés két hónapja döntött a napelemek környezetvédelmi termékdíjával kapcsolatban – idézte fel a kormányszóvivő, aki hozzátette, hogy "ebben a vitában az ellenzék elmulasztotta elmondani az ellenérveit".
A kormány álláspontja ezzel szemben világos és egyértelmű, egy ilyen, egyébként hasznos terméknél nemcsak azt kell figyelembe venni, hogy a működése során milyen szerepet tölt be, hanem azt is, mi történik vele a működése után – közölte.
Szerinte napelemeknek nagyjából 20-25 éves az életciklusuk, ezt követően veszélyes hulladéknak minősülnek. "A termékdíj pedig azt a célt szolgálja, hogy ezekről a berendezésekről a gyártók és a forgalmazók terhére gondoskodjunk" – mondta Kurucz Éva.
Arra a felvetésre, hogy eszerint nem módosítják a szabályt, hanem megtartják a napelemek termékdíját, újra azt felelte, a kormány álláspontja egyértelmű és világos ebben a kérdésben.
Áder János államfő a napelemeket terhelő tervezett közteherrel kapcsolatban szerdán levelet írt a frakcióvezetőknek, amiben közölte, hibázott a kormány, a parlament, az ellenzéki pártok, az ombudsman és ő maga is a napelemadóval kapcsolatban.
Az államfő szerint hibázott a kormány, mert nem kellő körültekintéssel járt el az uniós kötelezettséget jelentő környezetvédelmi termékdíj mértékének megállapításánál, hibázott az Országgyűlés, mert olyan törvényt fogadott el, amely nem volt tekintettel a várható hatásokra, hibáztak az ellenzéki pártok, mert ezt a kérdést nem tették szóvá a parlamenti viták során.
De szerinte hibázott a környezetvédelemért felelős ombudsman is, mert nem jelezte időben a korrekció szükségességét és hibázott ő maga is, mert nem figyelt fel "erre a 'salátatörvény'-be rejtett környezetvédelmi képtelenségre". Áder azt írta, a közös hibát közösen kell helyrehozni.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.