szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány "rezsihazugsága" után a piaci árak csökkenése lehetővé tenné a lakossági földgáz és távhő árának látványos, akár 30 százalékot is elérő mérséklését.

Molnár Csaba, az ellenzéki párt alelnöke, a DK Európai Parlamenti képviselője úgy fogalmazott a kormány rezsicsökkentése hazug, és a lakosságnak csak minimálisan volt érezhető, miközben közműszolgáltatokat tett tönkre, és több tízezer ember munkahelyét számolta fel.

Ezzel szemben a kőolaj és a földgáz világpiaci árának csökkenése a piaci viszonyok között tenné lehetővé a gáz és távfűtés 20-30 százalékos csökkentését – mondta Molnár Csaba, aki szerint a kormánynak nem lenne szabad "magának eltennie" a gáz világpiaci árának csökkenéséből eredő hasznot.

A DK alelnöke azt javasolta továbbá Rogán Antalnak, a Fidesz frakcióvezetőjének, hogy a péktermékek árának csökkentése érdekében mérsékeljék a gáz árát és az áfa mértékét.

Az MSZP a nap folyamán azt javasolta, hogy a zuhanó világpiaci árak miatt áprilistól a háztartások átlagfogyasztásának mértékéig a gázár 20 százalékkal, az áram- és a távhőár pedig 10 százalékkal csökkenjen.  

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!