Nyugdíj: éveket lehet nyerni az egyeztetéssel

Már 70 ezer ember adategyeztetési eljárását kezdte meg az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF), kiderült, sok érintettnek több év szolgálati ideje nem szerepelt a nyilvántartásban.

  • MTI MTI
Nyugdíj: éveket lehet nyerni az egyeztetéssel

Már 70 ezer ember adategyeztetési eljárását kezdte meg az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) azért, hogy a néhány éven belül nyugdíjba vonulók tisztában legyenek azzal, a nyilvántartás szerint mennyi szolgálati idejük és milyen kereseti adatai vannak. Ezek során kiderült, sok érintettnek több év szolgálati ideje nem szerepelt a nyilvántartásban – számol be pénteken a Magyar Nemzet.

A szolgáltatás célja, hogy ha az ügyfél szerint a nyilvántartás hibás vagy hiányos, még az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt orvosolni tudják a hibát. Első körben az 1955 és 1959 között születettek eljárását folytatják le. Az eljárást nem kell kérelmezni, a hivatal maga gyűjti össze az adatokat és értesíti az ügyfelet, hogy a foglalkoztatók adatszolgáltatásai alapján mi szerepel a nyilvántartásban. 

Az ONYF közölte: a részletes kimutatást 65 ezren kapták meg, és csaknem hétezer eljárás le is zárult. Számos problémát sikerült rendezni. Volt olyan asszony, akinek az eljárás során számították be a szolgálati idejébe a diákként végzett nyári munkát, így korábban lett jogosult a nők kedvezményes nyugdíjára. Sok személy esetében nem szerepel a nyilvántartásban a felsőfokú tanulmány vagy a sorkatonai szolgálat, ami szolgálati időnek minősül.

A főigazgatóság szerint nagyon fontos minden jogszerző munka összeszedése, több esetben előfordult ugyanis, hogy néhány nap alkalmi foglalkoztatás is "évet adott", és minden elismert teljes év után két százalékkal emelkedett a nyugdíj összege.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.