Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Nem tartja indokoltnak tovább fenntartani az Összefogás az Államadósság Ellen Alapot a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) – válaszolta a tárca a Napi Gazdaság megkeresésére.
Már zajlik az államadósság elleni alap megszüntetésének jogi és pénzügyi kereteinek kidolgozása – írta a Napi Gazdaság az NGM-től kapott válaszra hivatkozva.
A minisztérium a döntést azzal indokolta, hogy a 2011-es kezdeményezés nem működött hatékonyan, és a befizetések mértéke sem alakult kedvezően. Az is az alap ellen szólt, hogy annak adminisztratív terhei nem voltak arányban az államadósság lefaragása terén produkált eredményekkel.
A tárca ugyanakkor jelezte, hogy a GDP csaknem 77 százalékát kitevő államadósság csökkentése továbbra is kiemelt gazdaságpolitikai cél, ennek érdekében pedig a kormány számos más eszközt is alkalmaz.
Tavaly év végéig közel 2600-an utaltak a kezdeményezés számlájára összesen 340 millió forint összegben.
Bár azt az alapot irányító testület elnöke is elismerte, hogy az előzetesen remélt mintegy 200 milliárd forinttól jócskán elmaradtak a felajánlások, Horváth Tihamér úgy nyilatkozott, hogy a februárban esedékes beszámolójában az alap fenntartását fogja kérni az azt felügyelő Varga Mihály minisztertől.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.