„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az ukrán jegybank péntektől 14 százalékról 19,5 százalékra emeli az alapkamatot, hogy elejét vegye a pénzügyi összeomlásnak, amit egyebek között az okozott, hogy az ország keleti felében zajló háborús események miatt részben leállt a gazdaság.
Ukrajnában tavaly decemberben 24,9 százalékos éves szintű fogyasztói áremelkedést regisztráltak, a múlt évben hatalmasat zuhant a hrivnya árfolyama, az ország devizatartaléka pedig 7,5 milliárd dollárra esett, ami csupán ötheti import fedezésére elegendő. A jegybank csütörtökön ismertetett előrejelzése szerint idén 17,2 százalék lesz az infláció, és tavaly 6,7 százalékkal zsugorodott a gazdaság.
Valerija Hontareva, az ukrán jegybank elnöke csütörtökön azt is bejelentette, hogy pénteken vagy szombaton megállapodnak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a Kijevnek nyújtandó pénzügyi támogatás növeléséről. Részleteket nem tárt fel. Jelenleg 17 milliárd dolláros program van érvényben.
Valerija Hontareva elmondta azt is, hogy a jegybank a továbbiakban már nem avatkozik be a hrivnya védelmében tartalékának felhasználásával. Hangsúlyozta azonban: "ez nem azt jelenti, hogy elengedik a hrivnyát, azaz szabadon lebegtetik, csupán azt, hogy az eddigiekhez képest mostantól szélesebb sávban mozoghat".
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.