szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Francois Hollande francia államfő csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, megkérte Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnököt, hogy hazája államadósságának újratárgyalása érdekében tegyen látogatást Berlinben Angela Merkel német kancellárnál is, aki "fogadni fogja őt".

Hollande csütörtökön fogadta a görög miniszterelnököt, aki azt megelőzően az uniós intézmények vezetőivel tárgyalt Brüsszelben. A francia elnök jelezte, arra kérte Cipraszt, "menjen el Merkel kancellárhoz is, mert ezt meg kell tennie, hiszen egy közösséghez tartozunk. (A kancellár) fogadni fogja" – hangsúlyozta Hollande. 

"Franciaországnak az a szerepe, hogy megoldást találjon, hogy hozzájáruljon a megállapodáshoz a görögök szavazatának tiszteletben tartásával" – erősítette meg a francia elnök, aki szerint "semmi nem lenne rosszabb a görögök megalázásánál". 

"A megszorítás semmi esetre sem megoldás sem a görögök, sem a többiek számára" – mondta Hollande.

A francia elnök ugyanakkor legitimnek nevezte, hogy az Európai Központi Bank (EKB) visszavonta a görög bankok egyik legfontosabb hitelfelvételi lehetőségét.

Az EKB kormányzótanácsa szerda este közölte, hogy a görög bankok február 11-től nem férhetnek hozzá az EKB hiteleihez a bóvli kategóriába sorolt, azaz magas kockázatú görög államkötvények vagy a görög kormány által garantált kötvények felhasználásával. Ezt azzal indokolta, hogy bizonytalanná váltak a Görögország és hitelezői által kötendő következő megállapodás kilátásai.

"Ez a döntés az államokra, a kormányokra hárítja a felelősséget, és ez legitim" – fogalmazott Hollande, aki szerint "az EKB azt üzente a görög kormánynak, hogy be kell jelentenie a reformjainak a keretét". 

"Meg kell tehát találnunk a megegyezést ahhoz, hogy meglegyen a keret, hogy a görögök megcsinálhassák a reformokat, fizetni tudják az adósságot, és ugyanakkor az európai szolidaritás is érvényesüljön. Ezt a munkát gyorsan el kell indítani" – tette hozzá.  

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!