Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Illegális fémtelepet számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói Halásztelken, ahol 2 tonna fémet, valamint az azt szállító teherautót is lefoglaltak.
A hatóság sajtóreferense, Hajgató Péter közlése szerint a pénzügyőrök Halásztelken igazoltattak egy tehergépkocsit, ami rézzel bevont alumíniumkábeleket szállított. A sofőr elmondása szerint egy volt TSZ területén is tárolt fémhulladékot, a helyszínen több mint 2 tonnányi különféle háztartási gép és egyéb eszközök alkatrészeit, fémhulladékát, valamint kerítéselemeket, elektronikai kábeleket és egy forgalomból kivont IFA teherautót is találtak.
A vizsgálat megállapította, hogy a telephely tulajdonosa nem rendelkezett engedéllyel a megtalált engedélyköteles fémhulladékok felvásárlására. Kiderült az is, hogy az ellenőrzött személy 2010-től mostanáig több mint 55 tonna fémet adott el különböző fémkereskedőnek.
A pénzügyőrök a mintegy 3 millió forint értékű fémet lefoglalták és fémkereskedelmi törvénysértés miatt eljárást indítottak. A NAV közlése szerint tízmillió forintot meghaladó bírságot szabhatnak ki.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A sürgősségi osztály korszerű, légtechnikával felszerelt műtőjét most raktárként használják.