EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Összesen hatvanhárom vizsgálatot végeztek, és mindössze öt esetben találtak szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal budapesti revizorai a múlt heti Torkos Csütörtökön – közölte a NAV szerdán.
"Akadt ugyan olyan vendéglátóhely, amely az ilyenkor szokásos árengedményt a pénztárgép használatának mellőzésével akarta kompenzálni, a jellemző mégis a nyugtaadás és szabályszerűen bejelentett alkalmazott foglalkoztatása volt" – fogalmaztak a hivatal közleményében.
A NAV revizorai egyrészt azt ellenőrizték, hogy a "torkoskodó" vendégek kapnak-e szabályos nyugtát az elfogyasztott ételekről, italokról.
A vizsgáltak közül két étterem mulasztotta el beütni a bevételt az online pénztárgépbe, ezeken a helyeken nyugta helyett csak pincérblokkot adtak a vendégnek. A NAV közleménye szerint erre az egyik vállalkozó azt mondta: "az ilyenkor szokásos árengedményt azzal akarta kompenzálni, hogy a bevételt adózás nélkül teszi zsebre".
Emellett az ellenőrök az alkalmazottak státusát is vizsgálták. A vendéglátóhelyek jellemzően ezen a téren is betartották a szabályokat, tizenhatból mindössze három foglalkoztatottal kapcsolatban találtak mulasztást. Volt olyan, ahol a pincért bejelentették, a konyhalányt azonban nem – olvasható a NAV közleményében.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.