Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Lázár János egy képviselői interpellációra válaszul minden alapinformációt elárult az Első Nemzeti Közműszolgátlató Zrtről (ENKSz).
Velez Árpád, mszp-s országgyűlési képviselő három kérdést intézett a Miniszerelnökséget irányító miniszterhez. A „Hol lesz az Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. székhelye és
mekkora alapterületet kívánnak igénybe venni a mindennapi működés biztosításához?”, a „Hányan alkalmazottja és mekkora fizetések lesznek a tavasszal induló Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.-nél?” és „A tavasszal induló Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.-nek milyen tárgyi feltételeket és infrastruktúrát biztosít az állam? ” kérdésekre Lázár János egyben válaszolt.
Lázár válaszából kiderül, hogy az ENKSz a Magyar Fejlesztési Bank (mint az állam tulajdonosi jogait gyakorló szerv) által biztosított Nádor utca 31. szám alá költözik, vezetője Horváth Péter JÁnos lesz, 2015. február 18-án a cég cégbírósági bejegyzése elindult, és az apparátus "mérete a tervek szerint a végső növekedési fázisban sem haladja majd meg az 50 főt" -írta Lázár János.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Orbán Viktor jóslataiban csalódtak Kárpátalján, miután az oroszok rakétázni kezdték a magyarlakta vidéket. Mit gyártottak a lerombolt üzemben? Hogyan élte túl a támadást az óvóhelyre rohanó munkás? Mekkora a pusztítás mértéke? Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.