Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
A szlovén kormány pénteken leváltotta a nem teljesítő hitelek átvételére két évvel ezelőtt létesített úgynevezett rossz bank teljes vezetőségét és újat nevezett ki, valamint csökkentette a menedzsment juttatásait – közölte a szlovén közszolgálati televízió.
Az állami számvevőszék nemrég szabálytalanságokat talált a cégnél és kritikát fogalmazott meg a vezetők magas fizetése, valamint a külföldi tanácsadók irreális juttatásai miatt is.
Miro Cerar miniszterelnök azt mondta: az új vezetőségtől elvárja, hogy javítsák a hibákat, a menedzsment havi 24 ezer eurós fizetését pedig csökkentsék.
A miniszterelnök még hozzátette: a parlamentnek javasolni fogja a rossz bank működésének 2022-ig való meghosszabbítását is.
Szlovénia néhány évvel ezelőtt súlyos bankválsággal szembesült, amely a túlzott kockázatviselés, az állami tulajdonú bankok alacsony színvonalú irányítása, illetve a nem elég hatékony felügyeleti eszközök miatt alakult ki.
Az euróövezeti Szlovénia bankrendszerének szanálását 2013 decemberében hagyta jóvá az EU bizottsága, így a kormány összesen 3,3 milliárd euróval tőkésítette fel a bankokat - amelyeknek döntő része még mindig állami tulajdonban van -, hogy elkerüljék az összeomlást a rossz hitelek miatt.
A kormánynak az volt a terve, hogy a bankoknál lévő nem teljesítő hitelek majdnem fele átkerüljön a bankok nem teljesítő hitelét kezelő cégbe, amelynek az feladata, hogy a rossz hiteleket egy éven belül a legjobb áron eladja.
A kereskedelmi bankoktól és a csődeljárás alá kerülő vállalatoktól átvett vagyonon kívül a rossz bank 2000 lakással és más ingatlannal is rendelkezik.
A nem törlesztő hitelállomány 2013-ban elérte a 7 milliárd eurót, ami a központi bank ismertetése szerint 2014 októberére 5,1 milliárd euróra apadt.
A szlovén központi bank adatai szerint 2014 első 11 hónapjában a szlovén bankrendszer együttes vesztesége 11,1 millió euróra csökkent az egy évvel korábbi 1,1 milliárd euróról.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Dietetikus segítségével vesszük sorra, hogyan segíthet a tojás izmaink gyarapításában, és érdemes-e nyersen fogyasztani.
A Pfizer vezérével folytatott titkos üzenetváltásai miatt.
A vitát a Szociáldemokrata frakció kezdeményezésére szerdán délután tartják.