Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A parlament igazságügyi bizottságának fideszes többsége leszavazta, hogy parlamenti bizottságot hozzanak létre az áfacsalások vizsgálatára.
Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága szerint nem hozható létre áfacsalásokkal kapcsolatos parlamenti vizsgálóbizottság. A testület keddi ülésén az előterjesztő Schiffer András (LMP) azt képviselte, a parlamentnek meg kellene vizsgálnia, hogy az adóhatóság 2007 óta történt szervezeten belüli és személyi változásai voltak-e hatással az áfacsalásokra, lehetővé tették vagy kizárták azokat.
A fideszes Vas Imre ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az Országgyűlésről szóló törvény értelmében nem hozható létre az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hatáskörébe tartozó ügyben vizsgálóbizottság. A bizottság tárgyköre az adóhatóság bevételszerző és adóztatási tevékenységére vonatkozna, így az igazságügyi bizottságnak nincs mérlegelési joga – jelentette ki. Frakciótársa, Papcsák Ferenc szerint pedig az elkövetett bűncselekmények a bűnügyi hatóságok hatáskörébe tartoznak.
Az MSZP-s Bárándy Gergely azt hangoztatta: nem gondolja, hogy az ezermilliárdos károkozás az ÁSZ hatáskörébe tartozik. Azt kérte: vallják be a kormánypárti képviselők, hogy nem kívánnak foglalkozni a kérdéssel.
A bizottság végül 4 igen és 7 nem szavazattal utasította el a tárgysorozatba vételt.
Schiffer András a bizottsági ülést követően újságíróknak úgy értékelt, a Fidesznek titkolnivalója van a láncolatos áfacsalás-sorozattal kapcsolatban. Az LMP a plenáris ülés döntését kéri a tárgysorozatba vételről. Az ellenzéki politikus sérelmezte, hogy a testület elutasította az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló indítványának, valamint a lusztrációs törvényjavaslatának tárgysorozatba vételét is.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.