Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A Fővárosi Törvényszék szerint jelenleg nem állapítható meg a Buda-Cash ügyében felmerült 60 milliárd forintos hiány oka - közölte Bánáti János, Tölgyesi Péter, a Buda-Cash egykori vezetőjének ügyvédje. A bíróság szerint jelenleg nincs adat arra, hogy a gyanúsítottak jogellenesen eltulajdonították volna a sértett bankoktól a pénzt.
A törvényszék szerdán határozott Tölgyesi Péter, a Buda-Cash egykori vezetőjének előzetes letartóztatásáról, és a döntés szóbeli indoklásában hangzott el, hogy az eljárás jelenlegi stádiumában nem megállapítható a 60 milliárd forintos hiány oka - ismertette ügyvédje, Bánáti János.
Az ügyvéd kiemelte: a bíróság szerint jelenleg nincs adat arra, hogy a gyanúsítottak jogellenesen eltulajdonították volna a sértett bankoktól a pénzt. Egyelőre nem tudható, hogy a hiányzó összeg milyen okból, mikor és milyen körülmények között tűnt el, ennek oka például rossz gazdasági döntés is lehetett - tette hozzá. A jelenlegi gyanú arra vonatkozik, hogy az ismeretlen időben létrejött hiány leplezésére fiktív adatközlések és fiktív számlákon fiktív tranzakciók történtek - mondta az ügyvéd.
A bíróság elsősorban az eljárás megnehezítésének, másrészt szökés, elrejtőzés veszélye miatt rendelte el három gyanúsított előzetes letartóztatását. Tölgyesi Péter és két társa fellebbezett a kényszerintézkedés elrendelése ellen. Bánáti János elmondta: védence tagadja bűnösségét a vagyon elleni bűncselekményben, a számviteli fegyelem valótlan adatközlésen alapuló megsértését azonban - amely szintén szerepel a gyanúsításban - elismeri.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.