Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A KSH jelentésének adatai szerint 2015 első hónapjában 7955 gyermek született, 4,8 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma 12 570 volt, ami 13 százalékos emelkedést jelentett 2014. januárhoz viszonyítva, ez összefügghet a januárban kezdődött influenzajárvánnyal.
Az év első hónapjában csaknem 5 százalékkal több gyermek született, mint 2014 januárjában, és 13 százalékkal többen haltak meg, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban; a halálozások számának növekedése összefüggésben állhat az influenzajárvánnyal – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.
A KSH jelentésének adatai szerint 2015 első hónapjában 7955 gyermek született, 4,8 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma 12 570 volt, ami 13 százalékos emelkedést jelentett 2014. januárhoz viszonyítva. A természetes fogyás 4615 fő volt, 1078-cal több az egy évvel korábbinál.
A KSH gyorsjelentésében jelezte, a halálozások számának növekedése összefüggésben állhat a januárban kezdődött influenzajárvánnyal.
A házasságkötések száma is emelkedett januárban az előző év azonos időszakához képest, az év első hónapjában anyakönyvezett 1156 házasságkötés 8,1 százalékkal, 87-tel haladta meg a bázisidőszaki értéket.
A KSH tájékoztatása szerint ezer lakosra 9,5 élveszületés és 15 halálozás jutott az év első hónapjában, az előbbi 0,4, az utóbbi 1,7 ezrelékponttal múlta felül az előző évit, ennek eredményeként a természetes fogyás 5,5 ezrelékes értéke 1,3 ezrelékponttal emelkedett.
Az év első hónapjában ezer élveszületésre 4,4 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,3 ezrelékpontos csökkenést jelentett tavaly januárhoz képest. A házasságkötési arányszám 1,4 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal magasabb volt, mint egy évvel korábban.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.