Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A GfK Komplex Fogyasztói Bizalom Indexe 2015 márciusában 164,8 pontot ért el, így tavaly év vége óta gyakorlatilag nem változott. Az idei első negyedévben lendületet kapott a vásárlási kedv, de romlottak a fogyasztói várakozások.
A Fogyasztói Várakozások Index (FVI) alakulásában csökkenés figyelhető meg 2015 első negyedévében: értéke valamivel kevesebb, mint 5 pontos csökkenést követően márciusban 179,6 pont. A csökkenés oka, hogy romlott a háztartások saját anyagi helyzetének megítélése, mind a jelenlegi anyagi helyzetet tekintve, mind pedig a 12 hónapon belül javulásra nem számítók arányát nézve. A komplex mutatószám másik összetevője, a Vásárlási Hajlandóság Index értéke közel 7 pontos emelkedéssel jelenleg 148,5 ponton áll.
A munkanélküliség alakulásával kapcsolatos vélekedések 2014 decemberéhez képest pozitívan változtak: csökkent a munkanélküliség növekedésére számítók aránya, ugyanakkor 28 százalékra nőtt azoké, akik szerint a munkanélküliek számában csökkenés következik be az elkövetkező egy év során - derül ki a felmérésből.
Az inflációs várakozások is kedvezőbb képet mutatnak, mint az előző negyedévben: márciusban már a tavaly decemberihez képest kevesebben (62 százalék) számítanak az árak emelkedésére. Az árak növekedésének mértékét illető vélekedések is pozitív irányba mozdultak: a válaszadók átlagosan 5 százalékos növekedésre számítanak a következő egy évben. A család reáljövedelmére vonatkozó várakozások 2015 márciusában szintén nem változtak számottevően: továbbra is minden második megkérdezett az inflációnál kisebb mértékű növekedésre számít e téren, vagyis a reáljövedelmük csökkenését prognosztizálja.
A GfK adatai szerint a hitelfelvételi kedv lényegében nem változott az előző negyedévhez képest: továbbra is majdnem minden harmadik ember (28 százalék) gondolja úgy, hogy most nem alkalmas az idő hitelfelvételre, 63 százalékuk pedig soha nem venne fel hitelt. Ennek egyik oka az lehet, hogy hitelkamatokkal kapcsolatos várakozások is nagyon hasonló képet mutatnak az előző negyedévhez képest.
A vélemények a megtakarításokról 2014 decemberéhez képest változtak: az előző negyedévhez képest 19 százalékponttal csökkent a megtakarításokkal nem rendelkezők aránya (az ő arányuk jelenleg 27 százalék). A lakosság nagyobb része, 41 százalék, azonban továbbra is úgy gondolja, hogy nem érdemes korábban tervezett vásárlásra felhasználni megtakarításait, míg 15 százalék szerint most érdemes nagyobb háztartási eszközt beszerezni.
2015 márciusában változatlan maradt a lakásvásárlást érdemesnek tartók aránya (54 százalék), de csökkent a bizonytalanok tábora és bővült a lakásvásárlást nem támogatók csoportja. Tavaly decemberhez képest csak a lakosság 35 százaléka tartja jó befektetésnek a lakásvásárlást, ami 24 százalékpontos esést jelez. A lakása eladására a mindössze a megkérdezettek 19 százaléka tartja elérkezettnek az időt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
A leggazdagabb magyarországi vállalkozók közé tartozó Rahimkulov család egyik tagja, Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.
Magyar Péter magára vette.