Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A foglalkoztatottak száma meghaladta a 4 millió 124 ezret a tavaly december és idén február közötti három hónap átlagában, amikor 111 ezerrel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A foglalkoztatottak száma éppen egy évvel ezelőtt lépte át a négymilliós határt, és azóta a tavaly szeptember-novemberi időszakban 4 millió 155 ezernél tetőzött.
A 15-64 éves korosztályban a foglalkoztatottak aránya 62,5 százalékra emelkedett, 2,3 százalékponttal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A korcsoportba 4 millió 94 ezren tartoztak. Az aktivitási ráta, azaz a munkaerőpiacon a korosztályból megjelentek aránya, 1,9 százalékponttal 67,7 százalékra nőtt. A korosztály lélekszámának 62 ezres csökkenése ellenére 87 ezerrel többen voltak aktívak és a munkanélküliek száma 24 ezerrel csökkent, így alakult ki a foglalkoztatottak 111 ezres növekménye.
A 15-64 éves férfiak közül a foglalkoztatottak létszáma 2 millió 207 ezer volt, foglalkoztatási rátájuk 2,3 százalékponttal, 68,3 százalékra nőtt. A 15-64 éves foglalkoztatott nők száma 1 millió 887 ezer volt, foglalkoztatási rátájuk 2,3 százalékponttal, 56,8 százalékra javult.
A 15-24 éves korosztályból 274 ezren voltak foglalkoztatottak, foglalkoztatási rátájuk 2,4 százalékponttal, 24,7 százalékra emelkedett.
Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú, 25-54 éves korosztály foglalkoztatási rátája 1,7 százalékponttal, 79,5 százalékra nőtt, míg az idősebb, 55-64 éves foglalkoztatottak száma 3,0 százalékponttal, 42,8 százalékra emelkedett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
A leggazdagabb magyarországi vállalkozók közé tartozó Rahimkulov család egyik tagja, Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.
Magyar Péter magára vette.