Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A tavalyihoz hasonlóan az idén is erős húsvéti kereskedelmi forgalomra számít az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).
Vámos György, a szervezet főtitkára az MTI-nek elmondta: a tapasztalatok szerint az elmúlt években mintegy 45-50 milliárd forinttal ugrott meg a kiskereskedelmi forgalom a húsvéti ünnephez köthetően, a januári és a februári forgalomhoz képest. Tavaly viszont már 60 milliárd forint volt a húsvéti többlet, és a kereskedelmi szövetség az idén is hasonlóan erős forgalomra számít.
Az OKSZ főtitkára kiemelte: ez az időszak lendületet ad a kereskedelemnek, nem véletlen, hogy több kereskedelmi lánc, illetve üzlet is nyitva tartott a húsvét előtti utolsó vasárnap, kihasználva a törvény által biztosított lehetőséget.
Vámos György szerint összességében a hazai vásárlóerő erősödése, illetve az online pénztárgépek miatt tisztuló piac javítja, a vasárnapi zárva tartás viszont lefelé húzza a kiskereskedelem mérlegét, de ezek hatása külön-külön nem értékelhető, illetve nem bontható le a húsvéti forgalomra.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.