Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Kevesebb mint felére esett vissza azon bevásárlóközpontok forgalma, amelyek mozival rendelkeznek, és nyitva voltak március 22-én az első, a vasárnapi zárva tartást előíró törvény által valóban érintett napon.
A szokásos forgalom fele sem valósult meg a mozival rendelkező bevásárlóközpontokban azon a vasárnapon, amikor a zárva tartást elrendelő törvény miatt először nem nyitottak ki az üzletek – írja a Napi Gazdaság keddi számában.
Balatoni Judit, a Magyar Bevásárlók Szövetsége főtitkára a lappal közölte, hogy kevesebb mint felére esett vissza azon bevásárlóközpontok forgalma, amelyek mozival rendelkeznek, és nyitva voltak március 22-én az első, a vasárnapi zárva tartást előíró törvény által valóban érintett napon.
A főtitkár hozzátette: a mozival nem rendelkező plázákban az üzletek kevesebb mint 10 százaléka, a mozis házakban 17-26 százaléka nyitott ki, a vásárlókat fogadó üzletek nagy többsége vendéglátó volt, ezt követték a szolgáltatók és azon üzletek, amelyek nem esnek a törvény hatálya alá.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.