Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A hitellel rendelkezők többsége nem hiszi, hogy jól járhat egy hitelcserével, pedig megéri kalkulálni és 2-3 évente összehasonlítani a lehetőségeket, ugyanis így akár több százezer forintot is spórolhat.
„Nem elég a hitel felvételekor a legkedvezőbbet kiválasztani, hanem ahogy a lakást, úgy a hitelt is karban kell tartani, 2-3 évente felülvizsgálni, nem lehet-e vajon kedvezőbbre, takarékosabbra cserélni” – mondta Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese. A bank a forintosítással kapcsolatban készített felmérést 500 fő megkérdezésével, amiből az derült ki, hogy emberek többsége nem igazán tájékozódik az aktuális pénzügyi kérdésekről.
A megkérdezetteknek csupán 40 százaléka tudott spontán módon választ adni arra a kérdésre, hogy egyáltalán mire jó a hitelcsere. Akik tudják, azok ötven százaléka szerint az emberek akkor élnének ezzel a lehetőséggel, ha azzal jelentősen csökkenne a havi törlesztőrészletük, de a többség nem hiszi, hogy jobban is járhatna a hitelcserével. A K&H adatai ezzel szemben azt mutatták, hogy például a jelzáloghitelüket a K&H törlesztéscsökkentő hitelre cserélők átlagosan évi 360 ezer forintot takarítottak meg ezzel a lépéssel.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.