Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Csaknem tizenötezer doboz, szerb adójegyes cigarettát találtak egy lakóbuszban, a járművet a 32-es főúton, Hatvan környékén állították meg a pénzügyőrök, akiket az ellenőrzés során a sofőr megpróbált megvesztegetni.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának szóvivője, Kovács Dorina kifejtette: miután megállították a lakóbuszt, cigarettakereső kutya szagolta ki a rejtekhelyekről az eldugott dohányárut.
Az ellenőrzés közben a jászberényi sofőr öt-ötmillió forintot ajánlott fel a pénzügyőr járőröknek, ha eltussolják az ügyet. Hamarosan azonban a helyszínre érkeztek a NAV pénzügyi nyomozói is. A megvesztegetni próbált pénzügyőrök pedig feljelentették a férfit a rendőrségnél hivatali vesztegetés miatt – tette hozzá a szóvivő.
A pénzügyi nyomozók lefoglalták a több mint tizenhárom millió forint értékű csempészcigarettát és a mintegy tízmillió forint értékű lakóbuszt is.
A jászberényi sofőrt és vele utazó fiát orgazdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az elkövetők akár öt évig terjedő szabadságvesztésre is számíthatnak – jegyezte meg Kovács Dorina.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.