Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kétgyermekesek gyermekenként járó adókedvezményének megnövelt összege volt az egyetlen újdonság a nemzetgazdasági miniszter jövő évi költségvetésről szóló sajtótájékoztatóján. Emellett még egyszer bejelentette ugyanazt az adócsomagot, amivel kedden előállt.
Tetszhetett a kormánynak a tegnap bejelentett adócsökkentés fogadtatása, ugyanis Varga Mihály szerdán még egyszer bejelentette az adócsomagot.
A nemzetgazdasági miniszter a szerdai kormányülés közben tartott rövid sajtótájékoztatót, és elmondta, hogy a kormány elkezdte a 2016-os költségvetési javaslat tárgyalását. A javaslatot több ülésen fogják tárgyalni, és a tervek szerint május 13-ig kerül a parlament elé. A tegnap bejelentett adócsomagot viszont elfogadta a kabinet. Vagyis,
Az intézkedések fedezetét a gazdasági növekedés fogja adni a miniszter szerint. A költségvetést 2,5 százalékos növekedéssel, 1,8 százalékos inflációval, 2 százalékos hiánnyal tervezik.
A kérdésre, hogy egészségügyre, oktatásra mennyivel fog többet költeni az állam jövőre, csak azt mondta, egyetlen tárca sem kaphat kevesebb támogatást, mint 2015-ben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.