Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Tamásné Czinege Csilla, a közép-magyarországi régió főigazgatója lehet Vida Ildikó utódja a NAV elnöki posztján a Népszabadság forrásai szerint.
Gőzerővel keresik Vida Ildikó NAV-elnök utódját – írta a keddi Népszabadság. A poszt várományosa Tamásné Czinege Csilla, a közép-magyarországi régió főigazgatója lehet.
Horváth András, a NAV-on belüli korrupcióval nyíltan kiálló egykori adóhatósági munkatárs szerint mindenképp olyan szakértő kerül a hatóság élére, aki jól ismeri a hivatal működését. Tamásné Horváth Andrást is jól ismeri, hiszen éppen az ő feljelentése nyomán tartottak házkutatást a mindent borító NAV-osnál.
Vida Ildikó lehetséges utódja régi motoros a NAV-nál. Jelenlegi pozíciója, a közép-magyarországi főigazgatói poszt kulcsfontosságú az adóhatóságon belül, ez a régió adja ugyanis a legnagyobb bevételeket, itt működik a legtöbb cég. Nem lenne meglepő, ha a következő elnök is innen jönne.
Tamásné Czinege Csillának jó viszonya van Nyerges Zsolt Közgép-elnökkel, és jó kapcsolatot ápol Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel is, akinek karcagi lévén a földije is.
Hetek óta castingolják az elnököt
Vegyes információk láttak napvilágot az utóbbi hetekkel azzal kapcsolatban, valójában mennyire inog Vida Ildikó széke. A HVG múlt csütörtökön megjelenő számában azt írtuk, Vida Ildikó távozását már eldöntötték, a kormánnyal immár a nyilvánosság előtt folyó alkudozásának az a tétje, hogy békében távozhat-e, előveszik-e később őt valamilyen intézkedése miatt a „vidátlanított” adóhivatal érájában. A kivárás magyarázata, hogy hetek óta zajlik a NAV-elnöki casting.
A Népszabadság most azt írta, valójában nem is a NAV "simicskátlanítása" miatt fontos, hogy elküldjék a kitiltási botrányban exponálódott NAV-elnököt, Simicskát ugyanis nem érdekli az adóhatóság. Vida Ildikó helyzete nem könnyű, azóta különösen nem, hogy goromba ultimátumot kapott Orbán Viktor miniszterelnöktől: vagy feljelenti rágalmazás miatt André Goodfriendet, az amerikai nagykövetség volt ideiglenes ügyvivőjét, vagy menesztik – amire még nem volt példa a NAV, illetve az APEH történetében. Az adóhatóság elnökét egyébként a miniszter javaslatára a kormányfő nevezi ki és menesztheti. Vidánál ehhez megvan a jogalap, mivel saját maga ismerte el, hogy szerepel a kitiltási listán, ez pedig felveti az összeférhetetlenség lehetőségét.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.