Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Csaknem hatmilliárd dollár bírságot szabtak ki amerikai hatóságok több nemzetközi nagybankra, mert manupilálták a devizaárfolyamokat – ilyen megállapodással zárult az ügyben indított eljárás.
A JPMorgan Chase, a Citigroup, a Barclays, valamint a Royal Bank of Scotland pénzintézetek elismerték a devizaárfolyamok manipulálását. Az amerikai igazságügyi minisztérium 2,5 milliárd dollár, az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbank rendszer, a Fed pedig mint felügyeleti szerv 1,6 milliárd dollár bírsággal sújtotta.
A Barclays bank mindezek felett még 1,3 milliárd dollár bírságot is kénytelen fizetni más brit és amerikai hatóságoknak is az ügyben játszott szerepe miatt. A Fed 205 millió dollár bírsággal sújtotta a Bank of America pénzintézetet is, amely elkerülte, hogy bűnösnek kelljen vallania magát.
Az amerikai hatóságok szerint a bankok egy kizárólag meghívásos alapon működő elektronikus társalgó rendszert hoztak létre, amelyben devizapiaci kereskedőiknek önmagukat "kartellnek” nevező csoportja üzleti információkat osztott meg egymással és kódolt nyelvezetet használva manipulálta a dollár és az euró keresztárfolyamát 2007 decembere és 2013 januárja között. A négy bank elismerte vétkességét a devizapiaci árfolyamok manipulálásában.
A vétkességüket elismerő bankok mellett bírságot kapott a svájci UBS bank is, bár ellene nem indult eljárás, mivel elsőként jelezte a devizapiaci manipulációt az amerikai igazságügyi minisztérium felé.
Az UBS-re az amerikai Fed 342 millió dollár bírságot szabott ki a devizaárfolyam-manipulációban játszott szerepe miatt. A igazságügyi minisztérium a devizaárfolyam-manipuláció miatt az UBS-re nem szabott ki bírságot, 203 millió dollár büntetéssel sújtotta viszont egy korábbi ügyben, a LIBOR-manipulációban játszott szerepéért, mivel önfeljelentésével megsértette a korábban közöttük létrejött megállapodást. Az UBS a LIBOR-manipuláció miatt már 1,5 milliárd dollár bírságot fizetett.
Az UBS-re szerdán kiszabott bírság elmaradt az egymilliárd dollár körüli piaci várakozásoktól, a svájci bank részvénye ezért mintegy három százalékkal, hat és fél éve a legmagasabb árfolyamra emelkedett.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.