Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Gondolta volna? A vasárnapi boltzár kivégezte a vasárnapi forgalmat – ennyit lehet állítani az első adatok alapján. Azt még nem látjuk, mit okozott összességében.
Felére esett a vasárnapi kereskedelmi forgalom a vasárnapi boltzár bevezetését követő időszakban, ennek jelentős része a csütörtöki és pénteki napokra tevődött át – írja a Portfolio a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján.
Az adatokból annyi látszik, hogy a korábbi 11-14 milliárd forintos vasárnapi forgalom 5-6 milliárd forintra esett. A napi átlagforgalom viszont 7,7 százalékkal nőtt: március 15. előtt ez 20,3 milliárd forint volt, a boltzárat követő napokban viszont 22 milliárd forint körül alakult.
A Napi.hu, amely szintén megkapta az adatokat, azt írja, az átlagos hétfői forgalom közel 2 százalékkal csökkent, a hét többi napján viszont kétszámjegyű növekedést mutatnak az adatok. Bőven 20 százalék feletti növekedés volt a csütörtöki és a pénteki napokon, a szombatok 18 százalékot meghaladó forgalomnövekedést mutattak.
A két portál szerint még nem lehet megválaszolni, hogy a március 15-én életbe lépett tilalom mit okozott a teljes forgalomban. Így azonban a Nemzetgazdasági Minisztérium győzelmi jelentése is megalapozatlan. Ennek oka, hogy sok az egyedi hatás, ami miatt összehasonlíthatatlanok az adatok az egy évvel ezelőttivel. A lényegesebbek a következők:
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.