Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kormányfő tanácsadójának egyik lehetséges kereseti forrásáról ír csütörtöki számában a Figyelő.
Habony Árpád a miniszterelnök egyik tanácsadója, de kormányzati pozíciója nincs, és az egyetlen nevén lévő bt., a Színes Tinták sem termel nyereséget. Ennek ellenére – ahogyan arra az általa használt gépkocsikból és ruhakiegészítőkből, londoni cégalapításból sejteni lehet – a tanácsadó meglehetős jómódban él.
A Figyelő úgy értesült, hogy Habony egyik kereseti forrása a műsorgyártással foglalkozó Press & Belt Produkciós Iroda Kft., ahonnan a lap értesülése szerint havi egymillió forintot kap a tanácsadó. A 2002-ben alapított szentendrei vállalkozás tulajdonosa az a Halkó Gabriella, aki Jáksó László élettársa volt, és akinek a neve ugyan annak a budapesti Szerb utcai háznak a kaputelefonján is olvasható, amelyben annyira sokszor felbukkan Habony Árpád, hogy már az is felmerült, esetleg ott lakik.
A Figyelő nem Halkót, hanem Jáksó Lászlót kérdezte arról, hogy fizet-e ez a cég Habonynak, de ő azt állította, nem tudja, mert ilyesmiről nem beszélgetnek Halkó Gabriellával, aki egyébként a köztévén egy darabig sugárzott Marslakók című sorozat producere is volt.
A Habony-Halkó összefüggés abban a tavalyi ügyben is felbukkan, amelyben a Szépművészeti Múzeum kölcsönzött ki tíz darab, összesen 300 millió forint értékű festményt egy Brand Lab Tanácsadó Kft. nevű cégnek mindössze havi 15 ezer forintért, majd amikor erről írni kezdtek a lapok, visszavették. A Brand Labet ugyanis 2010-ben Habony Árpád húgától, Habony Máriától vette meg Halkó Gabriella és Jáksó László.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.