Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 6 millió dollárt adna a Golgotáért, Pákh Imre, magyar származású amerikai műgyűjtő pedig 9 milliót kér a Munkácsy Mihály által festett képért - mondta Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke kedd este a köztévében.
A Debrecenben megtekinthető Krisztus trilógia tagjáért, a Golgota című festményért az MNB csak annyit adhat, amennyit az állam meghatároz, ezt egy kormányrendelet rögzíti - közölte az MNB alelnöke. Gerhardt Ferenc felidézte, a jogszabályt tavaly júliusban egészítették ki, eszerint három igazságügyi műtárgy-becsüsnek kell értékelést készítenie a műtárgyról, és ennek alapján lehet dönteni az árról.
A becsüsök egy árintervallumot adnak meg. Ez esetben a felső határ a 6 millió dollár, az MNB igazgatósága ennek alapján hozta meg a határozatát arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank ennyit fizethet érte, többet nem.
Az MNB alelnöke a szakértők kijelölését ért sajtókritikákra reagálva azt mondta, hogy a már említett kormányrendelet előírása szerint a témafelelős, jelen esetben a Szépművészeti Múzeum felállít egy hármas bizottságot, amely kijelöli a három igazságügyi műtárgy-becsüst, és ők állapítják meg az árat. Vagyis többszörös szűrőn megy keresztül a folyamat.
Megjegyezte, természetes dolognak tartja, hogy a becsüsöket az ország a saját becsüsei közül választotta. Utalt ugyanakkor arra is, hogy Pákh Imre az árbecsléssel kapcsolatban a független becslés relativitását emlegette. Erre nem lehet mit mondani, mivel a három becsüs az ország legmegbecsültebb szakértői közé tartozik ezen a területen - mondta az MNB alelnöke.
A Krisztus Pilátus - a trilógia másik darabja - 5,7 millió dollárért került kanadaiból magyar tulajdonba, és ez a piaci ár - tette hozzá az MNB alelnöke. Ami önmagában is jelzésértékű, és ez is a 6 millió dolláros limiten belül van.
Gerhardt Ferenc jelezte ugyanakkor, hogy Pákh Imre többször is beszélt arról, hogy lenne vevő a Golgota című képre. Egy amerikai szervezetet említett tavaly márciusban, amely bejelentkezett a szóban forgó képért. De már egy Svájcban élő orosz multimilliárdos is érdeklődik a kép iránt a mostani tulajdonos szerint.
Az MNB alelnöke lát esélyt arra, hogy a trilógia Debrecenben együtt maradjon.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.