Köztestületet csinálnak a Pálinka Nemzeti Tanácsból

Várhatóan köztestület lesz a Pálinka Nemzeti Tanács, az erről szóló törvénymódosító javaslatot még az ősszel benyújtják az Országgyűlésnek – közölte a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára szerdán az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága Szőlő-, bor- pálinka albizottságának szakmai meghallgatásán. Gál Péter szerint a 2008 óta működő Pálinka Nemzeti Tanács jogi státuszának megváltoztatásával azt akarják elérni, hogy a testület szélesebb körű felhatalmazással működhessen az ágazatban tevékenykedők érdekében.

  • MTI
Köztestületet csinálnak a Pálinka Nemzeti Tanácsból

A helyettes államtitkár tájékoztatott arról is, hogy 2014-2018 között uniós forrásból körülbelül 150 millió eurót biztosítanak a szőlő- és borágazatnak, ennek döntő része a szőlőszerkezet-átalakítási program finanszírozására használható fel. Az ágazati gazdálkodók számíthatnak arra a 2,2 millió eurós unióból érkező forrásra is, amit a harmadik országokban folytatott bor-promócióra lehet felhasználni.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a magyar borokat nemcsak külföldön, hanem belföldön is népszerűsíteni kell. Erre jó lehetőség lesz az idén össze megrendezendő az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon, ahol szinte a teljes magyar borkínálat felvonul. Természetesen emellett a magyar borok külföldi promóciója is szükséges, mint például a düsseldorfi és a londoni szakkiállításon.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.