Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Megépül a Török Áramlat első ága, ennek nincs semmilyen kockázata – jelentette ki Alekszandr Medvegyev, a Gazprom vezérigazgató-helyettese az állami energetikai cég keddi moszkvai tájékoztatóján.
A Gazprom-vezérhelyettestől azt kérdezték, hogy mikorra várható a vezetékrendszerről szóló orosz–török kormányközi megállapodás azok után, hogy a múlt vasárnap Törökországban parlamenti választások voltak és új kormány megalakítása várható. Medvegyev közölte, hogy a napokban tárgyaltak Szerbiával a Török Áramlathoz való csatlakozásról.
Az MTI kérdésére elmondta, hogy a Robert Fico szlovák miniszterelnök által a múlt héten Moszkvában ismertetett Eastring nevű gázvezeték tervéről nem folytatnak megbeszéléseket, azzal még csak ismerkednek a Gazpromnál.
Oroszország Európa javaslataira vár a 2019 utáni, Ukrajna megkerülésével kialakítandó földgázszállítási útvonalra – közölte Medvegyev. Az orosz állami energetikai cég moszkvai tájékoztatóján Medvegyev határozottan kijelentette: amikor 2019-ben lejár az a Kijevvel kötött szerződés, amely szerint most az orosz gázt Ukrajnán keresztül szállítják az európai országokba, utána semmiféle tranzitról és semmilyen együttműködésről nem lehet szó Ukrajnával.
A vezérigazgató-helyettes szerint sürget az idő, azt mondta, "most az európai államok térfelén pattog a labda". Az európai országoknak pedig azért kell sietniük a megoldási javaslattal, mert nem az orosz gázzal, hanem a szállítási rendszerek hiányával lesz gond.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.