Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A saját képmását avatta fel Domokos László egy ünnepélyes kiállításmegnyitón.
A saját képével együtt bekeretezett elnöki köszöntőt leplezte le Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az ÁSZ 25 című kiállítás ünnepélyes megnyitóján – szúrta ki a 444.hu.
Így:
Az ÁSZ egy galériát is közzétett az eseményről.
A számvevőszék azt írta, a székházában látható kiállítás a szervezet megalapításának 145., újjáalakulásának 25. évfordulója alkalmából mutatja be a történetét, illetve hazai és nemzetközi tevékenységét. A kiállítást május 7-én Domokos László nyitotta meg a kiállítás szerves részeként funkcionáló Elnöki köszöntő szimbolikus leleplezésével.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.