Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Csaknem havi két millió forintért felügyeli a jegybank kastélyát az MNB erre létrehozott cégének vezetője – tudta meg az RTL Híradó. Müller Dániel András felesége is jegybankban dolgozik, a kommunikációs osztályon. Matolcsy György jegybankelnök idén az infláción felüli béremelést irányzott elő a dolgozóknak.
A jegybank tiszaroffi üdülő- és konferenciaközpontjánál a helyiek szerint nagy a forgalom. A kastélyból a magas falak és bokrok miatt nem sokat lehet látni.
Tavaly 415 millió forintért vette meg a kastélyt az MNB, továbbképzéseket és kihelyezett testületi üléseket is tartanak ott. Azt mondják, hogy egy év alatt csaknem 50 munkahelyet hoztak létre a faluban.
Az üzemeltetéshez alapított társaság a cégadatok szerint 42 embert foglalkoztat. Az MNB Jóléti Humán Szolgáltató Kft-t tavaly jegyezték be 50 milliós törzstőkével, vezetője december óta Müller Dániel András, aki havi bruttó 1 millió 900 ezer forintot keres.
Az RTL Híradó telefonon érte el Müller Dániel Andrást, de ő nem akart nyilatkozni.
A vezető felesége a jegybank kommunikációs osztályán dolgozik, és már a nemzetgazdasági tárcánál is Matolcsy György munkatársa volt.
Az MNB-ben nemcsak a dolgozók pihenésére figyelnek: idén az infláció felett, 5 százalékkal emelték a béreket.
Polt Péter legfőbb ügyész felesége, Polt-Palásthy Marianna személyzeti vezetőként majdnem 5 milliót keres havonta – emlékeztettek a hírműsorban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.