Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Interpol a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) körül kirobbant korrupciós botrány miatt felfüggeszti a szervezettől a fogadási csalások felderítésére kapott összeg használatát.
A 190 országot érintő Integrity in Sport nevű projektnek vannak más forrásai, így továbbra is működni fog - közölte az Interpol szóvivője.
A FIFA és az Interpol 2011-ben kötött tíz évre szóló, 20 millió eurós, azaz 6,2 milliárd forintos megállapodást. Ennek értelmében az első két évben egyaránt 4-4 millió eurót, vagyis 1,2 milliárd forintot, majd évente 1,5 millió eurót, azaz 470 millió forintot utalt át a FIFA a fogadási csalások felderítésének támogatására.
Joseph Blatter, a FIFA elnöke az együttműködés megszületésekor úgy nyilatkozott, "rendkívül fontos számunkra, hogy a politikai vezetőkkel és a hatóságokkal együtt harcoljunk azok ellen, akik tönkre akarják tenni a játékunkat."
A 79 éves Blattert május végén választották meg ötödször a FIFA elnökének, de négy nappal később lemondott. A tisztújító kongresszus előtt két nappal korrupciós botrány robbant ki, hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával.
"Ez a sikeresen működő program nem áll összefüggésben a FIFA körül kialakult jelenlegi helyzettel, úgy hisszük, ez a döntés hátrányosan érinti a bűnözés elleni harcot" - áll a FIFA közleményében, amelyben az Interpol bejelentésére reagált.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.